Ridikül és Masni

2. nap – A varázskő

Na, hogy sikerült a lista? Elégedettek vagytok? Könnyedén megírtátok a 10 hálát?    Én bekuckóztam magam az ágyba, és csak úgy áramlott a sok triviálisnak tűnő gondolat. A felsorolásban volt lakás, víz, sőt még ágynemű is. Először nem hittem el, hogy valóban a Miért-re adott válasz lesz a legnehezebb lépés, de már az első pontnál… Tovább »

Kitartás + Akarat = Varázslat

1 könyv. 365 oldal. Első 4 oldal üres. Idén nem akarok fejest ugrani a munkába, a tervek megvalósításába és a világmegváltó gondolataimba, így inkább a megfontolt, tudatos lépéseket és a következetes teszteléseket helyezem előnybe. Így az új év kezdetén úgy döntöttem belevágok harmadszorra is egy 28 napig tartó programba, mert megfogadtam, ezt az évet kitartással… Tovább »

Gondolatnaptár -3.nap – Egység

“Élj úgy, mintha négy lábbal állnál a földön, mert akkor nem veszíted el önmagadat. Ugyanakkor ne az eszeddel lásd a világot magad körül, próbáld meg a szíveddel látni…”Igen, azt hiszem ennél a mondatnál kaptam fel a fejem a laptopomból és ültem le a tévé elé, hogy megnézzem azt a filmet, melyről nem is sejtettem, hogy… Tovább »

Gondolatnaptár -4. nap – Bizonytalanság

Mikor közel egy éve a hazatérésemre készültem Törökországból, volt egy óriási félelmem. Álmomban és napjában többször is felvillant a kép, mikor állok csomagokkal a kezemben az üres, hófehér folyosón és látom magam előtt az ajtót. A kijáratot a budapesti terminálba, ahol a párom, az anyukám és a barátaim várnak. Minden alkalommal éreztem a félelmet, hogy… Tovább »

Gondolatnaptár -5. nap – Fejlődés

A 2014-es karácsonynak úgy indultam neki, mint még soha. Ajándékról mindösszesen 1 embernek kellett gondoskodnom, és az sem jelentett különösebb megterhelést. Igyekeztem idegösszeomlás nélkül átvészelni a készületeket és kizárni magam a szokásos plázás vásárlásból, a sorban állásból az üzletekben, valamint a feszültségből, amely mindenkit felemészt, különösen ebben az időszakban.  Mikor a vonatom elindult a pályaudvarról, fáradt… Tovább »

Gondolatnaptár -6. nap – Őszinteség

Nem véletlen, hogy 3 olyan szó alkotja a blog alcímét amelyek azon kívül, hogy jól hangzanak együtt, de még valódi tartalmat is hordoznak. Létezik azonban egy negyedik, de a blogra le nem írt emberi tulajdonság, ami az igazsággal mint értékkel összefügg, azzal összhangban áll, cselekvésben és kommunikációban kifejezésre kerül: az őszinteség. Gyerekkoromtól kezdve tudom, hogy nem vagyok… Tovább »

Gondolatnaptár -7. nap – Sokszínűség

Karácsony. Rohangálás a család egyik részétől a másikhoz. Evés a nap 24 órájában. Semmittevés reggeltől estig. …Az előbb felvázolt kép mindenkinek ismerős lehet. Azonban, mielőtt elkezdtem volna ezeket a képeket lepergetni magam előtt napjában 100x és még jobban rágörcsölni a felhalmozott kilókra, az el nem küldött jókívánságokra, úgy döntöttem változtatok, és hagyok időt mindenre. Megmutatom hogyan!… Tovább »

Vissza magunkhoz, avagy #thanksgiving

Az amerikaiak híresek a mondvacsinált ünnepeikről, az álszentségükről és a ‘messziről jött ember, nagyot mond’ sémáikról, de én mégis imádom őket. Lazák, nyitottak, végtelenül pozitívak és nem utolsó sorban, hálásak. Pont ma! Minek után a munkáim során nap mint nap megfordul tucatnyi külföldi körülöttem, így igazán kijelenthetem, hogy mi messze zárkózottabbak és konzervatívabbak vagyunk az… Tovább »

Filmrendezés sajátosan…

Szerencsére olyan természettel áldottak meg az égiek, amelyik az óriásnak tűnő problémákon hamar át tud lendülni. A kisebbeken elmélázom, a nagyokon átgázolok. A segítséget pedig mindig akkor kapom, mikor a legkevésbé sem számítok rá… Az utóbbi időben azt éreztem, hogy a világ összes csapása a nyakamba hullott. Legyen szó munkáról, párkapcsolatról vagy a saját lelkivilágomról,… Tovább »

Szakíts, ha bírsz…

… mert nincs más választásod. Mert van az a pont, ami után már nincs értelme folytatni. Már nem vagyok rá képes, már nem maradt erőm… Nem szoktam a szerelemről írni, mert nem az én műfajom, és valahogy én magam is, ezen a téren vagyok a leggyengébb. Mivel tudom, hogy nem értek hozzá, és nem tudok… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!