Ahogyan a tapasztalataink bővülnek, úgy látunk más-más perspektívából helyzeteket és embereket. Ahogy mi, úgy a környezetünk, a barátaink, a munkáink, és a szerelmeink is változnak. De hol az állandóság és a biztos talaj? Van ami stabilan végigkísér bennünket, vagy törvényszerűségként minden mozgásban van?
Lassan 7 éve ismerek egy embert, aki minden apró rezdülésem ismeri és bátran mondhatom, hogy én is az övét. Volt, hogy nem találkoztunk fél évig, sőt 1 évig is, de mindig nyomon követtük a másik viszonyait, magánélete alakulását és végül úgy hozta a sors – vagy nevezzük bárminek is – hogy kikötöttünk egymás mellett. Egy 300 oldalas könyvet nem tudnék megtölteni mindazzal a sztorival és érzelmek tömegével, amely végigkísért ez idő alatt.
Egy vasárnapi beülős este közben és barátunk társaságában feljött néhány emlékkép a múltból. Persze nagy részük vicces, és döntő pillanatot idézett, melyre visszagondolva olyan idősnek, olyan tapasztaltnak tűntünk mindketten. Nevettünk a régi, vidéki bálok sztorijain, a veszekedésekbe és izgalmakba torkolt balatoni nyaraláson és persze a megismerkedésünk fél óráján is. Aztán mikor pár percre kettesben maradtunk, egymásra néztünk és nem tudtunk mást mondani, csakhogy mennyit változtunk, milyen rég is kezdődött.
Pillanatok alatt lepergett a fejemben minden fontos momentum, amelyeket máshogy kezelnék, máshogy alakítanék és máshogy dolgoznék fel. Most. Ezzel a gondolkodásmóddal.
De miért is fontos ez már? Miért kellett volna minden csalódásnak, átsírt estének és nappalnak elkerülnie? Azért, hogy most csak a zökkenőmentes és “rózsaszín felhőbe” burkolt napjaimra gondoljak? Nem. Változtatni nem tudok és nem is akarok.
Minden fájdalommal és boldogsággal eltöltött nap hozzám tartozik. Ezeknek köszönhetem azt, ahol most tartok, amit most érzek. Megtanultam, hogy az élet része az elválás, és oly sokszor a visszatérés. Neked a jogod és kötelességed is, hogy eldöntsd, ki az, aki távozik és ki az aki végigkísér, ha kell egy életen át.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: