A mesterek kozmetikuma, az álarc

Van, hogy a tőled kívülálló események és körülmények meghatározzák jó előre mi fog veled történni. Milyen lesz a hangulatod, mit kell majd tenned és hogyan fogsz viszonyulni a téged körülvevő emberekhez.

Ahogy elmélyedtem kicsit a szociálpszichológián alapuló Külpolitikai analízis című órám anyagán rájöttem, hogy mindenki taktikázik. Az országok, a vezetőik, a vállalatok, a politikusok, tehát egyszóval mindenki. Azonban nem csak a közszféra, de a magánemberek sem különbek. Akármennyire is próbál mindenki olyan egységesnek és tudatosnak mutatkozni mások előtt amennyire csak tud, mindig lesz egyfajta álarc amit magára ölt. Én csak egyszerűen taktikának vagy páncélnak hívom. Miért is kellene magad kiadni teljesen főleg olyan embereknek, akik nem érdemlik meg vagy nem is ismered őket.

A belorusz származású szobatársamról nem tudok sok információt, mégis együtt élek vele lassan 5 hónapja. Bánom? Nem. Teljesen különböző egyéniségünk, személyiségünk és életfelfogásunk van, így sem én, sem ő nem kívánunk egymással mélyre szántó gondolatokat megosztani. Ő tipikusan szendének mutatja magát. A haja a dédnagyanyámra emlékeztet a fonás miatt, a sminket nem ismeri – igaz minap vett egy ugyanolyan színű rúzst mint az enyém – a ruhái pedig az egyszerűbbnél is egyszerűbbek. De ezzel nincs is semmi gond. A probléma csak azzal van, hogy egy olyan telitalpú magassarkú is megbújik a szekrényben, ami még az én cipőim méretét is meghaladja. 19 éves. Utat keres ez tény, de nem tudatosan. Viszont hallgat az “idősebbre”. 3 év előnyben vagyok és egy olyan országgal felvértezve ahol köztudott, hogy ha plázában végigsétálsz, az felér egy divatbemutatóval. A minap ki is fakadtam rá. A szekrényében minden ruha be van dobálva és nem ügyel arra sem, hogy mit, mivel válogat össze. Reggel felkelt és azt mondta: – Ma nagyon jól akarok kinézni!

Nem szóltam semmit, csak vártam a végeredményt. Egész ügyes volt. Fehér ing, almazöld blézer, fekete szoknya, fekete harisnya és az a bizonyos platform de piros rúzzsal és nagyanyó hajjal variálva. Kérdezi, mi a véleményem….én meg elmondtam.

Ha dögös akar lenni kezdje azzal, hogy kivasalja a ruháit. Leszedi a rúzst, mert délután 2 van és vizsgázni megyünk, nem buliba. Kijjebb gombolja az ingjét, mert nem egy orosz KGB irodából eresztették ki és végül kihúzza magát. Amúgy minden okés.

Nézett rám, mosolygott és megköszönte. 

Én meg csak álltam és nem tudtam a reakciót mire vélni. Elég erőszakosan és tapintatlanul megmondtam neki a magamét, erre meg még hálás is érte…

Aztán rájöttem, ő is álarcot visel, meg én is. Ő legbelül sokkal nőiesebb akar lenni, csak nincs önbizalma. Én meg már rég beszélhettem volna vele, de inkább nem vettem róla tudomást és csak a fejemben játszottam le vele a meccseket. 

És hogy fogunk beszélgetni ha hazamegyünk? Egyszer-kétszer biztos. De ahogy rég bizonyított tény, hogy az ellentétek nem vonzzák egymást az emberi kapcsolatokban, úgy én sem leszek mellette a mindennapokban…

Neki is meg kell találni a saját útját…egyedül…hisz ahogy hallhatjuk is…”Az élet túl rövid ahhoz, hogy csúnya ruhákat hordjunk.” 😉

Hasonló bejegyzések:

Az örök – Versace Haute Couture 2015. 28. nap – Vissza a kezdetekhez 21. nap – Az eredmények eredményessége Vissza magunkhoz, avagy #thanksgiving
Tovább a blogra »