Ridikül és Masni

22. nap – Jövő, a jelenben

7a08fb23c0c1601f177e4e54d11c7aaaA jövő, jelenben történő vizualizálása gyakran előkerül a gyakorlat során. Ha már ma úgy gondolunk a jövőbeli tervünkre, mintha az épp megvalósulna, akkor bizonyosan beteljesül. Személyes tapasztalataim szerint, van benne igazság, de ha nem vagyunk kitartóak és nem koncentrálunk eléggé az eredmény elmaradhat.
 
Az írónő elmeséli, hogy mikor a legínségesebb idők jártak rá, ő mégis megírta legnagyobb vágyainak a listáját, és nap mint nap úgy gondolt rájuk, mintha már megtörténtek volna. A lista pedig hosszú volt. Rhonda állítja, hogy azóta minden vágya teljesült, és ezt kizárólag a hálának köszönheti, amivel körbevette vágyait. Az elmúlt napokban én magam is elvégeztem a hála-gyakorlatokat, és éreztem, tapasztaltam az eredményét.
9071dd8431ce7d0d854afdd520179ecbRhonda leírja, hogy miután egyik vágya teljesült (egzotikus utazás) éppen a repülőgépen ült, ami hazafelé tartott. A gép megállt és felvett néhány utast, akik mint Tahiti-ról származtak. Kivétel nélkül mindegyik sugárzott a boldogságtól, pedig nem gazdag turisták voltak, csak hétköznapi emberek. Azért sugárzott belőlük a fény, mert hálásak voltak…a tiszta   vízért, a munkájukért, az életükért, és Rhonda akkor azt gondolta, nem csupán bevonzotta magának az utazást, de mérhetetlen hálájának köszönhetően olyan emberek vették körül, akik a hála érzetével élik hétköznapjaikat. 
 
768e5c397301ade55c7285cfc1995b2aÉrdemes körülnézned hát, kik azok akik támogatnak, és milyen minőségben vannak jelen a mindennapjaidban. Nézd meg mi az amit adsz és cserébe mit kapsz a párodtól, barátaidtól, ismerőseidtől. Mert van, hogy időt, pénzt és energiát fektetünk valamibe, aminek a végén kiderül semmi értelme nem volt. Hányszor jártál már úgy, hogy kerested a barátnődet, ő pedig soha nem hívott vissza? Elfelejti a találkozókat, és mindig késik? Mindannyiunkkal megeshet az előbb említett eset fordítva is, így óvatosan kell ítélkeznünk. Ahelyett, hogy leteremtjük a barátunkat, inkább számoljunk el 10-ig magunkban és finoman figyelmeztessük. Adjunk hálát a tökéletes találkozásért már előre, hogy legközelebb ne rosszallással kezdjük a beszélgetést.  
 
A mai nap tanácsa, hogy vedd elő a tízes hála-listádat megint, amit a 18. napon írtál, olvasd el mindegyiket, és vizualizáld, érezd át, hogy minden vágyad teljesült.
 
Várjuk az eredményt! 🙂 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!