15. nap – A (pár)kapcsolat

A mai napon visszatérünk a kapcsolataink megváltoztatásához, amiről valójában már kétszer szó esett. Megtanultunk hálásnak lenni kapcsolatainkért, akkor is ha nem tökéletes, és megtanultunk köszönetet mondani azoknak, akik nagyban befolyásolták személyiségünket vagy terveinket az évek során. Ma megtanuljuk, hogy hogyan lehet meggyógyítani minden olyan kapcsolatot, amely rossz vágányra szaladt. Ez lehet egy olyan kapcsolat, ami a múltba veszett, vagy olyan, ami jelenleg is érinti életünket, kapcsolat szüleinkkel, szerelmünkkel, barátainkkal, munkatársakkal.

 

Egy megromlott kapcsolat, mely dühre, csalódottságra épül egyedül minket bánt igazán. Megpiszkálja testi-lelki harmóniánkat, és nem számít mi történt, egyedül mi vagyunk képesek helyre hozni. De sokszor mennyire nehéz. A mai gyakorlat azt hiszem, nekem az eddigi legnagyobb kihívás. Azzal a kegyetlen, szívet sajdító érzéssel és problémával nézek farkasszemet amit a cím is takar. Nem tudok benne eligazodni, nem tudok erős lenni és főképp nem tudom jobbra vagy balra induljak. A körülmények nem kérdezték mit szeretnék. Csak eljöttek, és felborítottak eddig mindent, amire azt hittem a biztos pontot jelentik az életemben. Hogyan is lehetnék abban a helyzetben hálás, mikor attól félek, hogy elveszíthetem azt, akit szeretek? Hogyan maradhatnék erős, mikor a bajok ha jönnek, akkor csoportosan és minden oldalról támadnak? Én pedig csak állok. Jajveszékelek, zokogok és ki sem látok a fájdalomtól amely a szívem tájékán majd a fejemben is megelevenedik. “Nem bírom ki! Nem tudom tovább csinálni!” Hogy ilyenkor hányszor hallom magamtól ezt a 2 mondatot, meg sem tudom mondani. De aztán valami mindig segített. Hogy a hit, a bizalom vagy csupán az, hogy rábíztam magam a gondviselésre…nem tudom. De, hogy minden rosszat jó követ, az biztos.

 

Sokszor megbántanak minket mások, de egy kapcsolat mindig tanít valamit, és ezért hálásak lehetünk, akkor is, ha a kapcsolat közben tönkrement (legyen szó szerelemről, barátságról vagy munkakapcsolatról). Tulajdonképpen újra és újra ugyanaz a koncepció…elutasítani minden negatívumot, és csak a pozitívumra koncentrálni…működik ez érzékeny egészségünkkel, mikor nem a betegségre gondolunk, hanem minden másra…mikor nem az adósság jár a fejünkben, hanem mindaz amit képesek voltunk megvenni…ebben az esetben pedig csak az áldásokat szabad észrevenni, a sértést pedig kiűzni gondolatainkból.

 

Volt egy barátnőm, akit azt hiszem a közvetlen környezetemben most már sokan utálnak vagy megvetnek azért amit velem tett. Mert akik végig velem voltak látták min mentem keresztül. Bizonyára ő elégedett volt művével és a mai napig büszke is arra, amit így vagy úgy, de elért. A kapcsolatot nem tartjuk, nem is lenne értelme. Egy-egy Facebook poszt vagy komment mindaz, amit látok vagy érzékelek az ő jelenlegi életéből, és vannak olyan barátaim is, akik – ha nem is kérem – de tájékoztatnak minden hírről. De én – ellentétben néhány ismerősömmel – sem utálatot, sem irigységet, sem pedig szánalmat nem érzek. Nincs miért. Nem voltam soha haragtartó, nem mentem őrülten mások után, és nem is érzem, hogy a vele szemben érzett negativitásom jó irányba vinne. Pusztán olyan, mint aki nem létezne, közömbössé vált. Nincs befolyással az életemre, nem érzek semmit vele kapcsolatban. Se jót, se rosszat. 

 

Mindannyian tudjuk, hogy a megbocsátás igazi megváltás, mely gyógyító erővel rendelkezik, és megtisztít minket. Ám a feladat nem annyira egyszerű…egészen addig, míg a hálát nem hívjuk segítségül.

 

A mai feladat, hogy találj legalább egy embert az életedben, akivel a kapcsolatod vészesen megromlott, talán örökre. Gondold át a múltat és jelent, és írj le 10 dolgot, amiért hálás vagy annak a személynek. Keress tanulságokat, boldog pillanatokat, olyan időket, mikor kaptál valamit ettől a személytől.

Érezd át szavaidat, hálád és megbocsátásod új utakat tár majd fel előtted. Talán sikerül helyrehozni a kapcsolatot ezáltal…vagy legalábbis megbékélni vele…ami nagyon sokat számít.