Gondolatnaptár -5. nap – Fejlődés

A 2014-es karácsonynak úgy indultam neki, mint még soha. Ajándékról mindösszesen 1 embernek kellett gondoskodnom, és az sem jelentett különösebb megterhelést. Igyekeztem idegösszeomlás nélkül átvészelni a készületeket és kizárni magam a szokásos plázás vásárlásból, a sorban állásból az üzletekben, valamint a feszültségből, amely mindenkit felemészt, különösen ebben az időszakban. 

Mikor a vonatom elindult a pályaudvarról, fáradt voltam. Mérhetetlenül fáradt. Leszívott az egész év. A munkák, a tanulmányaim, a párkapcsolati problémák. Egyszóval minden. Szinte visszafelé számoltam a napokat, hogy kikapcsolhassam a mobilom, eltegyem a laptopot és vissza se nézzek 2 hétig mindarra, amit a főváros adott/ad. Pihenni akartam, és mindent újrakezdeni. Azt éreztem minden összecsapott a fejem fölött. Hogy nem tudok megoldani problémákat egyedül és főleg, hogy nem vagyok boldog. Nem éreztem semmit, nem éreztem, hogy élek.

Aztán rákattintottam a Facebook által felkínált “Nézd meg az elmúlt éved” összeállításra, és minden egyes képéről eszembe jutott mindaz, amely felett szemet hunytam. Megelevenedett a Cipruson töltött újévem, a fotózás a létező legszebb faluban, Focaban, Törökországban és a nyaralás Horvátországban. Sok ország, sok tapasztalat és ezer élmény. Én mégsem éreztem teljesnek az elmúlt időszakot. Egész éven csak kerestem a hibát, ami eljuttatott arra a pontra, hogy élvezni sem tudtam a mindennapjaimat. Szürkévé vált minden, nem tudtam mit akarok. Elfogytak a céljaim és tehetségtelennek éreztem magam mindenben. Aztán ennek a képsorozatnak hála, újra felidéztem a pillanatokat, az érzéseket, amelyeket megtörténtükkor éreztem. Szinte beleborzongtam, és akaratlanul is elmosolyodtam mindegyiken. Majd hirtelen dühös lettem, mert tudtam, hogy én vagyok a hibás azért a sok negatív érzésért, amik nem hagytak nyugodni. Amelyek miatt órákat sírtam, amelyek miatt feszültté és elégedetlenné váltam.

Mert hajlamosak vagyunk felejteni az apróságokat és az adott pillanat értékét. Nem értékeljük a kis lépéseket, csupán a nagy mérföldköveket. A célok eléréséhez pedig főként az előbbire van szükség. Higgadt fegyelemre és kitartásra. A fejlődés maga az út, maga az ösvény amin végigmegyünk. Ha neked is voltak olyan lépéseid melyeket bánsz, vagy nem tartod értékesnek, csak gondolj    arra, hogy az utad egy darabja. Hogy mi a jelentősége, azon ne gondolkodj túl sokat. Minden kiforrja magát. Ha már a célod elérted, úgyis minden világossá válik…