Gondolatnaptár -7. nap – Sokszínűség

Karácsony. Rohangálás a család egyik részétől a másikhoz. Evés a nap 24 órájában. Semmittevés reggeltől estig.

…Az előbb felvázolt kép mindenkinek ismerős lehet. Azonban, mielőtt elkezdtem volna ezeket a képeket lepergetni magam előtt napjában 100x és még jobban rágörcsölni a felhalmozott kilókra, az el nem küldött jókívánságokra, úgy döntöttem változtatok, és hagyok időt mindenre. Megmutatom hogyan!

Minden egyes nap 1 órát csak az írásnak szánok. Annak, hogy kikapcsoljak, zenét hallgassak, olvassak. Az az egy óra nem sok ugyan, de pont elég arra, hogy a feszültséget kiengedjem és átgondoljam mit is adott ez az egy év, miért lehetek hálás. Hogy ne csak én, de Ti is átérezzétek és még jobban átéljétek a hónap utolsó hetét, minden nap hozok nektek egy-egy erényt, tapasztalatot vagy érzést. Olyan fogalmakat, amelyekben megláthatjátok Ti is magatokat, amelyekben felismerhetitek az egyszerű hétköznapok apró örömeit.

Sokszínűség. Van akinek alaptermészetéből fakad, van akinek nem jelent semmit. Van, aki a kreativitással ötvözi, és van olyan is a széles látókörrel. Én valahol a komplementerükben érzem otthon magam…

Sok-sok tulajdonságot köszönhetek a szüleimnek, a tanáraimnak, és mindenkinek aki eddig valamilyen formában hozzátett a személyiségemhez, mégis azt mondom, hogy ezt magamnak köszönhetem meg leginkább. Soha, senki nem kényszerített francia magánórákra, énekkarba, modern táncra vagy szavalóversenyekre, én mégis óvodás koromtól minden délután jártam valamilyen foglalkozásra. A mai napig, ha eszembe jut, hogy már 7 évesen is ugyanilyen sűrűek volt az időbeosztásom mint most, elmosolyodom. Mert már akkor is csak ültem és 5x is visszanéztem magam a videó felvételekről, minden fényképen a kis “csorbacsík” fogaimmal vigyorogtam és beszéltem megállás nélkül. Ez így, 15 évvel később változott, igaz nem sokat. Ugyan már nem színésznőnek készülök, de ma is imádom az irodalmat, a színházat. Otthon érzem magam a színpadon, szeretek mások bőrébe bújni, érzéseket kendőzetlenül felfedni. Jó látni mások arcát, mikor élvezik amit adsz, amit te közvetítesz feléjük.

Imádom Vivaldit, Havasit és az Il Divot. Rajongok a komolyzenéért, és bármilyen furcsán hangzik, csak arra vagyok képes takarítani. Nagyapámék 7-en voltak testvérek, mégis egy muzsikus bandát alkottak. A mai napig nem telik el úgy vasárnap, hogy ne hegedülne 1 órát. Gyakorol, én pedig ha otthon vagyok, élvezem. Mert pergős, tűzről pattant a cigányzene, és mert gyógyít. Eltereli a figyelmed a problémáról vagy ép segít a fájdalmat még teljesebben megélni. Inspirál, és mozgásra késztet. Kifejezi azt, amit én nem tudok leírni, vagy elmondani. Épp ezért, én is a kezembe fogtam, és próbáltam azt eljátszani, amitől vidámabb leszek…

A tánc, az egyetlen, ami örök szerelem maradt. Nem telik el úgy nap, hogy ne mozdulnék meg az utcán vagy az irodában egy-egy ritmusosabb dalra. A véremben van, olyan mint a víz…kell.

De nem csak művészetből áll az életem nekem sem. Elkezdtem minden olyan “komolyabb” dolgot is, ami a társadalmi elvárásoknak hamarabb megfelel. Közigazgatást tanulok, dolgozom, ismerkedem több területével. Hívtam be embereket utcáról, voltam pultos, értékesítő, újságíró és bébiszitter. Meg minden, ami épp megtetszett. Mert van, amelyikbe még   most is beszállok, van amit lecserélek és van amelyiktől alig várom, hogy megszabaduljak. 

…és, hogy bánom-e azt a sok időt amit olyan munkákkal töltök, amikről már az elején tudom, hogy nem az igazi lesz? Már nem. Nem, mert minden egy kicsit én vagyok. Az én részem, az én döntésem, belőlem fakad és addig csinálom, míg be nem bizonyítom másnak és magamnak is, hogy az adott területre is megfelelő lennék.

Mert mindannyiunkban van kreativitás, kíváncsiság, sikerorientáltság. Csak van, aki még nem talált rá Az Igazi-ra. Van akiben mélyen ott lakozik, csak el kell jönnie a megfelelő pillanatnak, mikor az addigi tapasztalatokat felhasználva a puzzle összes darabja a helyére kerül…