A Coelho naptáram szerint. Emellett napos, forró és a legtöbb kihívást tartogatja minden évben legyen szó párkapcsolatról, utazásról vagy csak a mindennapokról. Tele van tervekkel és azokkal az apró szinte észrevehetetlen jelekkel, amelyek az év második felét meghatározhatják.
Megfogadtam még 1 évvel ezelőtt, hogy nem fogok hosszútávra tervezni. Többek között azért, mert ha mégis hiba csúszna a megvalósításba, akkor a belső és a külvilágra vetített stressz teljesen felőrölne. Őrjöngenék, nőhöz méltóan sipítoznék és mindenkivel undok kislányt meghazudtolóan viselkednék.
Másik okom maga a végeredményben lévő csalódás lehetőssége. Általában egy komplett tervhalmaz van a fejemben, kicsiny lépésekkel, átlátható szakaszokkal és minden olyan részlettel amely ha összeáll pontosan olyan lesz, mint ahogy én megálmodtam. Vizualizálok, már szinte a belső zsigereimben érzem a sikert, mikor történik valami, ami mindent lerombol, a vágyamat elsüllyeszti. Mivel az az ember vagyok aki ilyenkor hajlamos a “magába roskad és feladja” szindrómára, ezért úgy döntöttem ahelyett, hogy ezt végig kelljen éljem, inkább máshogy állok hozzá a jövőmhöz.
‘Kevesebb tervezés és pillanatnak élés’ címszó alatt dolgoztam tehát a júliusi programokon és mondhatom cseppet sem volt nehéz. Pusztán elengedtem minden eddigi negatív élményt és próbáltam vonzani a spontaneitás egyszerűségét. Megérzéseimre hallgattam, a másodpercek alatt végigfutó gondolatokra. Rábíztam magam a nagybetűs Sorsra.
A Balaton Sound első sorában – az életemért küzdve – élveztem a szabadság leírhatatlan végtelenségét. Barátnőkkel csodáltam a Duna part szépségét, az oly régóta várt “csajos estét”. Ingáztam a főváros, az otthonom és más vidéki települések között. Ami pedig a legfontosabb, kisebb-nagyobb nehézségekkel, de megszerveztünk egy baráti horvátországi nyaralást is.
2 nap múlva indulunk. A számomra oly fontos gyógyír végre megint az ajtómon kopogtat, csak arra várva, hogy beengedem és teljességében elfogadom. Mert ahogy egy amerikai író Christopher Paolini is megfogalmazta: “A tenger a megtestesült érzelem. Szeret, gyűlöl és sír. Fittyet hány minden próbálkozásnak, mikor szavakkal akarják fogságba ejteni, leráz minden béklyót. Bármennyit beszélj róla, mindig lesz valami, ami kimaradt…”
Nincs mit hozzátenni…vagy mégis…
Engedd el magad!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: