Ridikül és Masni

Kényszerek és elvárások

Szokásomhoz híven ezer dologba vágtam bele miután hazatértem külföldről, így az sem volt meglepő, hogy az energiáim szerte szét szóródtak. Tudatosságra kellett törekednem, ami pihenő és munkaidő szoros beosztásából állt.
Végeztem egy kis kutatást, és kiderült, hogy létezik egyfajta tézis, amelyet stresszeleméletnek hívnak, és ami kicsit sem meglepően magyar biológus nevéhez fűződik. Ennek lényege, hogy a stressz egy olyan külső inger, amire a szervezet alkalmazkodási reakcióval válaszol. S ugyan előfordul, hogy súlyos zavarokat okoz a szervezetben, alapvetően kiváló hajtóerőként tud működni abban az esetben, ha csak annyit kapunk belőle, amennyire szükségünk van.

Én magam is gyakran esem abba a hibába, hogy teljesítő képességem határait feszegetem, egyre több és több kihívást állítok fel, amiket már éppen csak el tudok végezni. Persze tudom, hogy a komfortzónánkból való kilépés milyen fontos a fejlődés szempontjából, mégis azt mondom, hogy szükséges az önkontroll. Kell, hogy legyen egy képzeletbeli jelzőlámpánk, ami zöldre vált ha álmok megvalósításáról, ötleteink realizálásáról és még több kreativitás megéléséről van szó, de célszerű ha a másik két “kötelességet” is figyelembe vesszük. A teljesítménykényszer, az állandó megfelelési vágy komoly egészségügyi problémákhoz és szorongáshoz vezethet de azt, hogy ezt ki hogyan kezeli a személyiségtől függ.
Nekem kiválóan bevált módszer a jóga és az utazás, de van akinek a sport, a művészet vagy rosszabb esetben a gyógyszer segít a feszültségoldásban.
A társadalmi elvárások megnehezítik a mindennapjainkat és ebből nehezen lehet megtalálni a kiutat. Jelenleg én a sárga lámpajelzés előtt álldogálok, és igyekszek mindentől megszabadulni ami nem visz előre, illetve ami még jobban fokozná belső feszültségem. Aki nemcsak igent tud mondani, de nemet is, az nem tart már másoktól, nem tart a szemrehányó tekintetektől és nem tart a kudarctól sem, hiszen ahogy Goethe mondja: “Ha az ember minden elvárásnak eleget akar tenni, minden bizonnyal túlbecsüli saját képességeit.”

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!