Nem tudom hogyan csinálom, de az Élet, amióta csak hazajöttem, mindent megad amire épp szükségem van. Nem olvasok pozitív gondolkodásról és Titokról szóló könyvet, és nem gyakorolom a hálaadó 1 hónapos szeánszot sem, mégis kezdem már furcsállni a “véletleneket”. Nem egy barátom és ismerősöm van, akikkel sajnos nem tudtam összefutni január vége óta a saját és az ő elfoglaltságaik miatt is, mégis most a semmiből feltűntek.
Úgy alakult, hogy az egyik délutánom teljesen felszabadult és a cikkíráson kívül nem akadt más teendőm. Ahogy órára tartottam hívtam is egy kedves barátnőmet, hogy este nem ülünk-e be valahova, oda is adnám a török ajándékát. Mit ad Isten, pont bent volt ő is a könyvtárban, mondta megvár és ebédelhetnénk együtt. Csacsogtunk, pletykálgattunk, jól kibeszéltük egymás magánéletét úgy, ahogy az köztünk menni szokott, majd több órás nyugtató és feltöltő hahotázás után elbúcsúztunk…
Egy nap múlva azonban…
Egyik, hozzám szinte legközelebb álló barátnőmmel összekaptunk. Nem kicsit, hanem az én szememben nagyon. Nem is tudtam mit reagáljak a történt eseményekre, mégis úgy gondoltam valahogy majd megoldódik, ha pedig nem, akkor ehhez is hozzá fogok tudni szokni. Elengedtem a haragot, a mérgeimet és azokat a fenntartásokat amikkel a helyzetet kezelni akartam. Ahogy pedig a negatív érzelmeim távoztak, ő megjelent. Összefutottunk a metró aluljáróban és kénytelenek voltunk beszélni egymással, mégsem mehettünk el egymás mellett mint két idegen, hisz sem lezárva, sem megbeszélve nem volt a probléma. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok sokáig haragtartó. Itt azonban másról volt szó: csalódtam. Ez pedig sokkal rosszabb, mert ilyenkor tényleg azt érzem, hogy a másiknak nem számítok. Sem én, sem a viszonyunk…
Így hát eltrécseltünk, igazán mintha mise történt volna, és ahogy hozakodtunk fel szépen lassan a témával feszített a mellkasom és kényelmetlenül éreztem magam. Belül vívtam a csatát, saját magammal, hogy az esélyt, amit megkívánna, megadjam-e.
Végül úgy döntöttem, nem vagyok tökéletes, meglátjuk mit hoz a jövő…
Nos, legyen az jó vagy még jobb barátnő, meglepetések akadnak bőven. A véletlenek száma pedig én magam sem tudom, hogy mennyi lehet, már ha annak lehet nevezni. Mégis azt hiszem mindegy hogy vita vagy nevetés előzi meg a találkozást, maradjunk nyitottak a jövőre ás a “sorsra”, mert nem tudhatjuk, hogy a következő “véletlen” hogyan alakul….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: