Pár napja belevetettem magam az újságírás rejtelmeibe és mondhatom nem egyszerű feladat. Mivel nem tanultam a mesterséget és kommunikációs ismereteimet sem merem összehasonlítani egy médiatudományi karon tanuló hallgatóéval, így sokszor a megérzéseimre és a józan eszemre hallgatok egy-egy cikk kivitelezését illetően. Hiszem azt, hogy el lehet tölteni éveket a tudományág megismerésével de mégsem ez lesz a meghatározó a későbbi munkák során.
“Gyakorlat teszi a mestert” – tartja a mondás.
Nemrég visszaolvastam az előző, Törökországi utamról szóló blogom első bejegyzéseit. Javítgattam, helyesbítettem, töröltem, beleirkáltam, egyszóval újraszerkesztettem. Mindazzal a tapasztalattal és tudással amit a hónapok alatt szereztem, egy másfajta meglátást kaptam. Boldogan, elégedetten tekintek erre az időszakra és tudom minden negatív élményével hozzám tartozik és ha azok elkerültek volna, már nem lennék ugyanaz az ember.
Sokat gondolkodom hol van a siker fokmérője. Ahova a köztudat állítja? Nem hinném. Ahol a barátok elismerően megveregetik a vállad és gratulálnak? Ez ugyan már egyfajta erős visszacsatolás, de nem gondolnám, hogy ez az, ami meg kellene, hogy határozza a külvilág és a belső énünk kapcsolatát. Sokkal inkább siker az, ha a magad által felállított magasugró lécet akár egy centivel is túlteljesíted. Néha magamon is elcsodálkozom hogy tudok egyszerre Ridikült nézni/hallgatni a TV-ben, körmöt festeni, cikket vagy bejegyzést írni és mellette telefonálni is, ha valaki esetleg keresne.
Egyik barátom ma azt mondta, folyamatosan rohanok az utcán és szinte kifullad mellettem, mert olyan tempót diktálok. Ha ilyen megjegyzéseket kapok mindig mosolygok és próbálok valamilyen kifogást keresni, mint például: dolgom van és nincs időm sétálgatni, ilyen a normál járásom vagy a határozott nők, határozottan lépkednek… Nézett rám ma is, és csak annyit állapított meg: “Energiafelesleged van!”
Hogy igaza volt vagy sem, nem is boncolgattam. Viszont tudom jól, hogy nyomás alatt még jobban tudok teljesíteni és megfigyeléseim szerint mások is. Ha közeledik egy munka leadási határideje, ha fontos döntést kell meghoznunk vagy nagy a tét az adott szituációban bekapcsol egy turbófeltöltő készülék mint a gépkocsikban, ezáltal fokozva a teherbíró és koncentrációs képességeinket.
Azonban tudni kell hol a határ. Tartós 120%-os teljesítménynél nemcsak az energiáink szóródhatnak szét, de az egészségünk is kárt szenvedhet. Hiszen a munka épít, kompetenciát, visszaigazolást és önbizalmad ad. Üzen, hogy jó úton vagyunk, megfelelő cél felé haladunk, de van, hogy figyelmen kívül hagyva elérjük azt a fordulatszámot, mikor 2 eset lehetséges: vagy kiszállunk és “kicsit belehalunk” a rohamba, vagy bekapcsoljuk a robotpilótát, majd hátradőlünk az ülésben és élvezzük az eddig megtett utat…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: